Carmen-Francesca Banciu

 

 

 

(DEUTSCHLAND)

 

 

 

 

Das Lied der traurigen Mutter. Roman
(Rotbuch Verlag, Bln., 2007)

A szomorú anya dala

Próza

 

 

S. 9-10:

Virágot anyának

 

Virágot vittem. De anya nem volt virághoz szokva. Még nem haltam meg, mondta. Nem tudtam, mit kezdjek a virággal. Hirtelen obszcénnak tűntek a húsos rózsaszirmok. Dobd ki, mondta. Ha jobbat nem tudsz.
Semmit nem tudtam. Úgy éreztem, megbénultam.
Gyere, mondta apa a telefonban. Fontos.
Azt nem mondta, hogy ez neki fontos-e.
No igen. Kinek. És miért.

Azonnal mennem kell!
És az első géppel elrepültem.
Anya látni akar?
És én akartam-e őt látni?

A szobában égett babák és krizantém szaga terjengett.
De a krizantém csak az én fejemben létezett. A babák pedig – az régi történet.
Rózsát hoztam anyának.
Anya ágyban feküdt. Azt mondta, imádkozzam érte. Anya azt mondta: imádkozzam, mintha az csak annyi volna, mint egy kézmosás.
Nekem csak a kézmosást tanították.

Nem tudok imádkozni. Nekem anya soha nem mesélt az imádságról. Hogy senkire ne szoruljak. Csak magadra számíthatsz, mondta. És én nagyon jól megtanultam a leckét. Megtanultam a leckét, és mindjárt el is felejtettem.

 

 

S.20-23:

A kezemben tartottam a virágot és nem tudtam, mit kezdjek vele. Ugyan ki hozott anyának valaha is virágot.
Én még soha nem adtam anyának virágot. Kivéve anyák napját. Március 8-án volt anyák napja. Nemzetközi. És a világon mindenütt köszöntötték az anyákat, vagyis mindenki köszöntötte a saját anyját.
Mi az iskolában ünnepeltük az anyákat. Az ünnepeltek a munkahelyükön voltak. Ők a kötelességüket teljesítették. Dalokat énekeltünk nekik. És szavaltunk. Anyáink szépen kivasalták az egyenruhánkat, hogy csinosak legyünk a színpadon, amikor köszöntjük őket.
Anya ebből a köszöntésből soha nem kapott semmit. De a levegőben ott volt az ünnep és talán elért hozzá valamilyen titokzatos úton az ünneplés. De erről soha nem beszélt.

Mindig így zajlott. Az egész világon ünnepelték a gyerekeket, amikor gyermeknapot ünnepeltek. A gyermeknapon is színpadra léptünk. És énekeltünk és szavaltunk, hogy gyermekkorunkat ünnepeljük. A gyermekséget. És a világ gyermekeit. És együttéreztünk azokkal a gyerekekkel, akik nem is tudták, hogy gyermekek. Mert ezeknek a gyerekeknek dolgozniuk kellett. Kizsákmányoltatni magukat. Vagy fegyverrel lőni. Másokra. Soha nem ünnepelhették a gyermekségüket, ahogy mi.

Soha nem hoztam anyának virágot. Kivéve a Nemzetközi Nőnapot. Március nyolcadikán. Anya szimbolikusan kapott virágot. Valójában a tanár elvtársnő kapta, aki szintén anya volt, s aki a virágot a világ összes anyukája nevében kapta.

Senki nem hozott anyának virágot. Apa nem is tudta, hogy virág is létezik. Nálunk otthon műanyag rózsák voltak. Rózsák, amelyek eltartanak egy életen át. Tovább, mint az emberi élet. És amit el is lehet ajándékozni.
Hiábavalóság, pénzkidobás. És rózsák. Anya ebből nem kért.

Anyám életének egy napján. Mondja Maria-Maria. Bármelyik napon szívesen ott lettem volna vele. Szerettem volna tudni, mit gondol anya. Hogy anya kicsoda.
Egyszer fogalmazást írtunk anyák napjára. Mindenki a saját anyjáról. A társadalmunkban betöltött szerepéről.

Kicsoda az én anyám?
Anyám a világ legcsodálatosabb anyukája. Anyám traktorista. A tsz-ben dolgozik és barázdát húz a traktorral a földbe. Aztán belehullatja a vetőgépből a magokat a barázdákba. A magok kicsíráznak és növekednek. Nyáron aztán jön anyám az arató-cséplőgéppel és learatja a gabonát. A gabonából aztán kenyér készül. Az embereknek. Anya is tud kenyeret sütni A kenyér friss és finom. Anyám a világ legcsodálatosabb anyukája.

Ez nem az én fogalmazásom volt. Ez a Dorináé volt. És mindnyájan irigyeltük érte. Mert abban az évben az első díat kapta az iskolában. Aki első díjat kapott, azt nagyon szerette az anyukája. Mert büszke volt rá. Büszke volt, hogy megmutathatja anyák napján a többi anyukának, milyen jól végzi anyai feladatát és milyen hasznos tagja az egész társadalomnak.
Minden anya, aki hasznára van a társadalomnak, boldog anya. Így tanították az iskolában. Csak boldog anyák léteztek a mi társadalmunkban.
Anya hasznos volt, és mégis nyilvánvaló volt, hogy nem a boldog anyák közül való.
Az iskola alsó osztályaiban nagyon igyekeztem. Elnyertem az első díjat. De anya arca nem sugárzott a büszkeségtől. Azt a melengető, mindent magáhozölelő mosolyt nem tudtam az arcára csalni.
Anya nem ismerte azt a szót, hogy boldogság. Hiányzott a szótárából. Hiányzott az életéből.
Apa pedig azt mondta: Ezt vártuk tőled.

 

 

S.39-45

Anyalátogató

 

Maria-Maria az ablakot nézi. Egy légy mosakszik a mellső lábaival. Kedélyesen és alaposan. Sokáig nézi a legyet. Mintha elfelejtette volna, hogy én is létezem. Aztán hozzám fordul és azt mondja: A legyek tisztátalanok. Anya azonnal agyoncsapta volna. Döntött volna a légy sorsáról. Mindenről egyedül és elviselhetetlen fejfájás közepette döntött.
Anya élet és halál felett döntött.
Néha, ha dühös volt rám, azt mondta: Megszültelek és meg is öllek. A saját kezemmel.

Anya élet és halál felett döntött.
A babáim életéről és haláláról.
Azok csak babák. Nem élőlények. De még ha azok volnának is. Ne hagyatkozz másokra.
Amikor az első nap hazajöttem az iskolából, nem voltak sehol. Égett szag terjengett a házban: Nincs már szükséged rájuk. A hamut kivittem.

El se temethetttem őket. Nem búcsúzhattam el tőlük. Mostantól egyedül maradtam anyával. És egyedül apával. És egyedül magammal. És apa egyedül volt önmagával. És mindenki egyedül volt. És együtt laktunk. És mindenki a saját magányában lakott.
Ha lejött az este, anya az ágyban feküdt, borogatással a fején. Szeme betakarva. Hét végén megjött apa és sokáig volt ébren a dolgozószobájában. Nem akart zavarni. Különben is sok dolga volt még.

Apának mindig sok dolga volt. Nálunk mindenkinek sok dolga volt. Anya panaszai leperegtek apáról. Végül anya nem bírta tovább a magányt.
Néha elkaptam egy-egy beszédfoszlányt. Anya panaszait a szeretethiány miatt. Utólag azt gondolom, ez végképp nem illett hozzá. Egy nőnek, szokta mondani, nincs rá szüksége. Csak gyereket akar.
Ha anya szeretetről beszélt, elkeskenyedett az arca. És látszott rajta az undor. Látszott, hogyan tapadt rá az undor. Emlékektől átitatva.
A sperma utálatos, mondta anya. És elképzeltem az egészet és igazat adtam neki. De tisztán hallottam, hogy panaszkadott és azt mondta: rám soha nincs időd.
Apa fáradt volt, mihelyt hazaért. És a fáradtság csak akkor múlt el, ha elment otthonról. Ez minden mindenhétvégén megismétlődött. És anya mindig otthon maradt a fejfájásával. Egész hétre való fejfájással, amivel egyedül kellett boldogulnia. Én soha nem voltam segítségére. Kivéve a fájdalomcsillapító-utánpótlást. Néha, ha este anyának elfogyott a fájdalomcsillapítója. És minden lakásba be kellett kopognom abban a négyemeletes házban. De senki nem volt fejfájós. És gyakran tértem vissza adomány nélkül.

Anya tíz tablettát vett be egyszerre. Idővel már ez sem segített. Időben elköltöztem otthonról, hogy ne tudjak róla, hány tabletta kell neki, hogy elkábítsa a fejfájását. Hogy elviselhetővé tegye az életét apa nélkül.
Időben elköltöztem, hogy ne tudjam, milyen anya élete nélkülem és apa nélkül. És hogy nem lett-e elviselhetőbb az élete nélkülem.
Mert miattam voltak a veszekedések.

Anya és apa miattam veszekedtek.
És apa állítólagos kalandjai miatt.
Egyesek nem akarnak gyereket. Apa soha nem akart gyereket. Tépelődöm: kitörölhetem-e valaha ezt a mondatot az életemből. És vajon meddig foglalkoztat még ez a mondat? Meddig tart még, mire elveszti hatalmát fölöttem?
Elfelejtem-e valaha ezta mondatot.
Megtilthatom-e, hogy eszembe jusson.
Lehetséges-e egyáltalán elfelejteni.
Tarthatom-e valaha ezt a mondatot feleslegesnek?
Anya akart gyereket. Miért, nem tudom.
Egyes embereknek meg kellene tiltani.

Anya semmiben nem lelte örömét. A barátságot nem tartotta semmire: a barátok csak bajba visznek. A barátok elárulnak. Elhagynak, mikor a legnagyobb szükséged lenne rájuk.

Anya féltékeny volt minden nőre. Minden nőre, aki apám közelébe került.
Egyikük azt modnta neki: Nem törődsz eléggé a férjeddel. A férfiak vadászok. Ha ügyesen csinálod, fáradt vadászok. És akkor hálásak neked egy életen át. Ez elgondolkodtatta anyát. Ez fokozta a bizalmatlanságát. A féltékenységét.

Anya azt mondta, a nők feláldozzák magukat a családjukért. Azért, hogy épségben maradjon a család. És hogy gyerekük legyen. Különben pedig merő undor. Ezt más nőktől is így hallotta. A férfiak vadászok. Néha fáradt vadászok. És a nők a befogni való vadak. Vadak, akik hagyják, hogy megfogják és megszelidítsék őket.
Honnan merítették ezek a nők a bölcsességüket. És miért nem fájt soha a fejük?
***
Anyának nem voltak barátnői, akik mellette állhattak volna. Anyának volt egy húga. De a húgával folyton összeveszett.
Anya húgának olyan férje volt, aki minden idejét a feleségével töltötte. Vele és az unokatestvéremmel. De az unokatestvérem nem pazarolta rájuk az időt. Sietett élni, és gyorsan le is tudta. Örökre elhagyta a szüleit.
Egyesek elvesztik a gyermeküket, bárhogy szerették is.
Nincs igazság ezen a világon, mondta anya húga. És a férje azt mondta: nem tudom, miért velünk kellett ennek történnie. Hogy Isten tudja, miért, azt nem mondta. Mert kommunista volt és az Istent törölte a szótárából. De a gondolataiból nem. Talán ezért kellett elvesztenie a gyermekét. Mert nem mondhatta ki Isten nevét. De gondolatban a segítségét kérte. És Isten nem szereti a meghasonlást.
Milyen Isten az ilyen. Akinek olyan kevés a fantáziája. Olyan kevés a toleranciája. Olyan kevés az emberismerete. Noha ő teremtette az embert. Nem hiszek Istenben, mondta gyakran anya húga. Ha mégis van Isten, akkor megbízhatatlan és önkényes. Olyan, aki többet árt, mint használ. És milyen Isten az, aki saját tökéletlenségét nem ismeri fel és ezért a saját művén áll bosszút. Ugyan miért volnánk mi, embrek felelősek a hibáinkért!
És apa azt mondta: ezért találtuk ki a kommunnizmust. Hogy kijavítsuk Isten hibáit. És megteremtsük az új embert az ő segítsége nélkül. Isten kiszolgálta az idejét. Nincs rá többé szükségünk.
És anya húgának férje azt mondta: tehát abból indulsz ki, hogy mégis létezik.
Talán van. De nincs rá szükségünk. Olyan világot építünk, amely sokkal jobb az övénél.

Milyen Isten az ilyen, mondta anya is. Anya, aki az apácáknál mindent megtanult róla. És aki soha nem igazodott el az apácákon, mert hallotta őket suttogni törvénytelen gyerekekről, miközben őt nézték. És aztán hirtelen elkapták a tekintetüket. És néha azt mondták neki imádkozás közben: Isten bocsánatát kell kérni a szülők bűneiért. És anya nem tudta, mire gondolnak. Csak annyit tudott, hogy közben rá gondolnak. Rá és az anyjára. Vagy az apjára. De milyen hiba lehet, amit anyjának fel lehetne róni. Vagy az apjának. Anya nem tudta. És mégis gyűlölte a saját anyját. Mert szégyenkeznie kellett miatta. És nem is sejtette, miért. Úgy tűnt, mindenki tudtudta. Csak ő nem. És ezt Isten engedte. Hogy egy ártatlan gyereknek kelljen bűnhődnie. A szülei tetteiért. Mindig ártatlan gyerekek fizetnek a szüleik bűneiért, mondta anya húga is. Nem tudom, mit ronthattunk el. És ha nem tudjuk, mi az, nem is hozhatjuk helyre. Nem tudunk megjavulni.
Apa megszólalt. Mindig fejlődnünk kell. Társadalmunknak ez a célja.
Anya azt mondta, azt hittem, az a célja, hogy mindnyájan egyenlők legyünk és mindenki megkapja, amire szüksége van. Hogy kibontakoztathassa a képességeit. Hogy elégedett legyen.
Hogy boldog is legyen, nem mondta anya. Vajon apa ismerte-e azt a szót: boldogság, nem is tudom.
De anya húgának férje ismerte ezt a szót. És azt mondta: tényleg nem értem. Boldogok lehettünk volna. Szégyellem, hogy ezt kell mondanom, de bizonyos tekintetben még mindig boldogok vagyunk. A nénikéd és én. És mindig azok is maradunk. Gyerekkel lett volna teljes a boldogságunk. Az ember nem tökéletességre született. Bármit mondjanak is a kommmunisták.

Hiszen te is kommunista vagy, mondta neki anya húga. És anya anyja ugyanezt mondta. De nagy volt a különbség az apám és a nagybátyám kommunizmusa között.
Anyám és a húga hite között is szakadék tátongott.

Anya és a húga között szakadék tátongott, amelyet csak egyszer tudtak áthidalni. Betemetni soha nem sikerült. Néha akadt egy szűk átjáró. Egy törékeny, keskeny, gyenge híd. Amely egyre-másra leszakadt. És többnyire anya esett a vízbe. És apa soha nem volt a közelben, hogy kimentse. Néha a nagybátyám menetette ki, aki a nagynénémnek mindig kéznél volt. És anya sírt olyankor.

Ritkán láttam anyát sírni. Még ritkábban láttam nevetni. Anyám kínjait láttam. A meggyötört testét. A szomorú szemét. Legtöbbször panaszkodott, hogy mindene fáj. A bőre mindenütt. Az egész teste. Akkor azt hittem, hogy csak a felszínen hat a fájdalom.
Megnéztem anya testét. Minden részét sorban. És ki akartam találni, hol tart éppen a fájdalom. Egyre jobban megismertem anya kínjait és ki tudtam találni, hogyan hat rám.
Ismerem anya kínjait.
Anyát nem ismerem.

(Übers.: Kontor, István László)

 

 

 

 

 

 

 

 
Biographie

geboren am 25.10.1955 in Lipova, Rumänien

aufgewachsen in Guttenbrunn, Lipova, Timisoara und Arad in Rumänien

nach dem Abitur in Arad zwischen 1974 und 1980 Studium der Kirchenmalerei
und Fachhochschule für Außenhandel in Bukarest

lebt seit 1991 mit ihren drei Kindern als freie Autorin in Berlin

schreibt Beiträge für den Rundfunk und diverse Zeitungen, ist Dozentin für Kreativitätstraining, leitet Seminare für Kreatives Schreiben und eine
Weiterbildungsliteraturwerkstatt für Autoren aus der Bundesrepublik, organisiert
vom Literaturbüro und der Stadt Detmold, Goethe Institut Berlin,

Sommerakademie Paderborn, Autorinnen Forum Rheinsberg, Berkeley Univ. u.
Rutgers Univ. in USA und anderen Institutionen, arbeitet als Coach für Autoren
und angehende Autoren.

1985 Publikationsverbot in Rumänien nach der Verleihung des Internationalen
Kurzgeschichtenpreises der Stadt Arnsberg für die Erzählung Das strahlend Ghetto

Lesetour, Vorträge, Kurse und Workshops:

Seit 1990 zahlreiche Lesungen in Deutschland, Österreich, Schweiz, Frankreich, England, Portugal, Holland, Rumänien, Litauen, Lettland, Griechenland

Lesetour u. Kurse in USA:
Cornelia Street Café New York, German House NYU, NYU CECS, Romanian Cultural Institute New York, Rutgers Univ., NJ, Brandeis Univ., MA, Amherst Univ. MA, Goethe Institute Boston MA, Mansfield Univ. PA, Brynmawr College, PA, Lycoming College, PA, Bloomington Univ. IN, Berkeley Univ., CA, Univ. of Georgia (Athens), Univ. of Chicago, IL.

Seminare:
Kreatives Schreiben: Erzählen, Darstellen, Ausdrücken
Literaturwerkstatt: Ich erzähle. Aber wie?
Kreativitätstraining: Touching Life – Das Leben Berühren
Rolling Coins- Kreativitätstraining

Seit 2003 Contributing Editor für die Internetzeitschrift LOGOS a Journal for Modern Culture and Society, New York. , seit 2005 Contributig Editor fuer “The Brooklyn Rail” New York.

 

www.banciu.de

www.literaturport.de/index.php?id=28&no_cache=1&tid=6

www.goethe.de/kue/lit/prj/lit/arc/b08/701/deindex.htm

www.mutterromancefebe.wordpress.com

Articles similaires

Tags

Partager